KADARKÚT II.
2 hét Kadarkúton. Az első héten Christeens tinitábor volt, ahol Média koórdinátorként (kép) voltam jelen. Sok energiaitallal, még több nemalvással jár, idén mégsem éreztem meg. Pár dolgot variáltunk a munkaleosztásokban, és ez azt eredményezte, hogy új tapasztalatokat szereztem a dicsőítésről. Nagyon pozitívan hatott rám. Isten felemelt, felnyitotta a szememet sok mindenre. Múltbéli jó szokásaimra, amiket elhagytam, rossz új szokásokra, amiket meg el kell hagyni. Emlékeztetett és tanított.
Mindezek mellett kisegített munkatársakkal, ötletekkel, és megáldotta a médiás részleget (is), önerőből nem ment volna. Most rendezem a tábori médiaanyagot. 200 Gb-nyi anyaggal jöttem haza. Többel nem is tudtam volna, mert nagyon szűkös volt a hely a céges laptopin, hét közben is sokat kellett tömöríteni, ide-oda pakolgatni, vinyókat szépen kultúráltan túlhajtani : ) Most jönnek a fotóválogatások, szűrések, az archiv célra felvett anyagok tömörítései. Még 1-2 hét, és belevágok a tábori DVD vágásába, csak kezdődjön el a suli, lássam a heti ritmusomat, és az ösze hétvégi programomat karácsonyig..
A második héten OIM ifitábor volt. Teljesen más a célközönség, a korosztály főiskolás+, míg a Christeens célközönsége a középiskolás korosztály. Ebből adódóan iszonyat sok sport ment az alkalmakon kívül, még több teaházas lazulás, beszélgetés. A tiniket meg szét kell pörgetni, még így is sok az energiájuk estefelé : )
Szóval ifitábor… Itt egy szimpla gitárosként voltam jelen az Enharmony dicsőítő csapatban egész héten. Többet aludtam, nem siettem sehova, nyugodtan kivártam a sorom a kajázda (DPT szerint nincs olyan szó, hogy KAJÁZDA) előtt, és hálás voltam, hogy gitározhatom, tekintve a sok csavart, fémeket a kezemben. A tábor itt is adta magát az alkalmakhoz, bátorítottak minket a színpadon. Ezen a héten csengett le bennem sok minden, amin elkezdtem gondolkozni a CT táborban. A röpit idén kihagytam, a kezem miatt nem ment volna a fogadás, a feladás meg felemásra sikerült, próbáltam…
A hét java akkor kezdődött, amikor lejött DPT, meg PZS! : )
Nagyon jó volt, hgy az ENHARMONY egy faházban aludhatott. Mint egy hét csapatépítő túra. Úgy érzem, most kovácsolódott össze a csapat, már túl sok időt töltöttünk együtt ahhoz, hogy ne barátként kezeljük a másikat. Ez érezhető volt minden egyes pillanatban, amit eltöltöttünk bármilyen szituációban, beszélgetésben, színpadon, stb…
És a vasárnapi konferencia! Nagyon fáradt voltam, és nem szeretem, hogy a konfikon olyan szépen, halkan, megnyugodva, már-már elaludva kelljen dicsőíteni, és nem is ezt tapasztaltam. Adta magát a csapat, és lelkes volt az összegyűlt gyüli is. Délutánra kicsit mindenki kidőlt a melegtől, és a kajától, mégis ez a dicsőítést éltük megy nagyon áldottan a színpadon. Nagyon!
Isten nem hagyja megszégyeníteni magát, és kipótolja a hiányosságaimat/hiányosságainkat, áldottá tesz. Csodálatos!














[...] CT Tinitábor 2009 – KÉP-MÁS !!! [...]