Kicsi koromtól kezdve hozzá lettem szoktatva a nagyobb sebességhez autóval vagy motoron, már kétkereűn ültem mikor óvodás voltam, és képes voltam pizsamában papuccsal felülni apa gyorsaságijára – csak hogy vigyen még egy kört! : )

16 évesen megcsináltam az A korlátos jogsit hogy 18 évesen bármekkora motorra legyen jogosítványom. Ám mégis kocsi lett a téma, és 5 éve volt elárvult egy kósza “A” jelzés mely két keréken több száz lovas motort enged hajtani (amire rászerelnek még egy 20 literes tankot is – teljesen biztonságos :D ) Úgy tűnt, az adrenalin őrületet egy 50 köbcentis fűnyírón élem ki amit még ballagásom után vettem nyolcadikban… Ám április utolsó hétfőjén megváltozott minden!

Visegrádon túráztam néhány barátommal. Marci 1000-es Yamaha gyorsaságival tekert le, s én kipróbálásra elcsentem tőle. Csak néhány kanyart vettem be a Duna mentén rakpart és sziklák között, tényleg nem sokat. Visszafele egy erőteljesebb gázadáskor – mikor már a póló a nyakamban volt a menetszéltől – elhatároztam, kell egy ilyen játékszer nekem! : )

Néhány nap alatt körbehívtam az összes motorőrült barátom, unokatesóm, a sok vélemény, észrevétel, tipp és javaslat után körvonalazódott, egy nem túl idős, közepes kategóriájú sport-túra motort szeretnék venni mindenféle műanyag vacak borítás nélkül. Látni akarom a gépet, a motort, a csöveket, mindent! : ) Természetesen a második személynek is legyen kényelmes a helye rajta! Máté esküvője előtt 1 nappal 600km utazás és jó néhány motor kipróbálása utána Korival megláttunk egy vörös dögöt – egyből beleszerettem! A próbakör után úgy jöttem el, szeretném! Nem voltak álmatlan éjszakáim, így nyugodt szívvel hívtam fel hétfőn a tulajt – megveszem a motort. Szerdán hajnali 4kor már nagybátyámmal ültem egy kamionban amely Győr felé tartott, kirakodás után irány a motor! Papírmunka és a többi, fél2kor – 16 nappal az elhatározás után – egy saját motoron próbáltam kordában tartani 110 lovat. Így alakult hogy megvettem életem második motorját.

Még mindig felfoghatatlan, nagyon örülök ennek a vasnak!!! : )))

Egy igazi vidámpark ez! Sosem szerettem igazán a gyorsaságot vidámparkban, a hullámvasutat mert kötött pályán haladt… Szükségem volt egy külön bejáratú vidámparkra ami nem kötött : ) Így lett négy kerékből hat. Az én vidámparkom.

“…Ugye az óra elején beszéltünk arról, hogy a világ így nem fog tovább menni. A SWOT analízist én már inkább TWOS-ként használnám, mert manapság a veszélyek sokkal számottevőbbek mint 20-30 évvel ezelőtt. Nem lehet figyelmen kívűl hagyni, hogy olyan veszélyforrások vannak, melyek nem kiszámíthatóak manapság. Átírodik a világ, átíródik a történelem, átíródik a gazdaság. …” – 2012.03.23, Stratégiai tervezés órán

Az előző után ismét jegyzeteltem kicsit magamnak. A fenti idézetet egyik előadóm mondta ma délelőtt stratégiai tervezés órán. Különös módon megragadta a figyelmemet 3 szó; átíródik a történelem! Az elmúlt hetekben nem tudok elmenni e téma mellett. Felismert helyzetek és tudatos lépések körvonalazódnak bennem – békességgel. Nem látom még a végét, csak egy dolog tiszta bennem;

Minden pillanat lehetőség arra, hogy kilépjek, és egy csapást mérjek az előttem lévő növényzetbe. Nincs más választásom. Hallottam csaták zaját az égen, láttam sok száz fiatal életében a változást, megerősödött bennem az irány. Ezrek jönnek majd, és megüresedett helyüket mások veszik át, kiket már ők vezetnek…

Hol vagyok és merre tartok? Kérem alássan, sejteni vélem, sőt! Tudom! Erről szól az ehívás, a felkészítő út, és átíródik a történelem.

Én írom a történelmet!

A baleset óta még több minden. Leírni nem tudom, csak felfogni, megérteni, élni a lehetőséggel. Lehetőségekkel, melyek nap mint nap kerülnek elém… hmm, errről írok a következőben : )

30-as apuka 10 éves kisfiával jön ki mellettünk.

Apa: – Bacinátor?

Fiú: – Igen, bacinátor! – lelkendezik a fiú – most találtam fel!

A: – Igen? És milyen egy bacinátor? – Ez a kérdés teljesen meglepte a fiút. Próbálta elképzelni, milyen is lehet egy igazi bacinátor, s miközben ezen gondolkozott, beleszürcsölt az elhozott üdítőjébe.

F: – Nem tudom.

A: – Nem tudod? Hát akkor mi értelme a találmányodnak, ha nem is tudod, milyen? – vágta rá egyből apja – … Szervusz fiam!

A fiú ekkor vette észre hogy már 20 méterre jár apjától teljesen más irányba, annyira elmerült gondolataiban. Próbálta kitalálni, milyen is lehet a találmánya. Mentségére legyen, egy ennyire inger gazdag világban, mikor már fél évesen elég a TV-t nézni, 5 évesen internetezni, nem kell szabadban kitalálni “játszásiból” a többi utcagyerekkel történeteket és elvarázsolt világokat, akkor már saját találmányunkat is nehéz kifundálni vajon hogyan is nézhet ki.

Korlátozott képzelőerő, korlátozott kreativitás. Ugyan már srácok és lányok, elképzelni a legkevesebb kitalált dolgokat! ;)

Egyébként hogy nézhet ki egy bacinátor? :)))

A tavalyi akciónk után immáron élesben videózgattunk több telefonnal és fényképezőgéppel, bár sajna 3 nagy fájl (20-30 percnyi anyag) megsérült a hazaszállításkor, így őket végérvényesen elvesztettük – és a rajtuk található írdatlan mennyiségű hülyeséget is! :D

Van ez így néha. Mi jól szórakoztunk ebben a néhány nappal a családommal, kedveltem. Csúszkálni jó! : )

16-17 éves lehettem, mikor először láttam olyan programot amivel videót lehet szerkeszteni. Kezdtem megismerkedni a témával, mindeközben egyre több koncert és rendezvény backstage vonalába kerültem bele – és ez szó szerint kell érteni, mert ide belesodrottam, megtartani ezeket a szálakat több munka volt mint észrevételezni magam. Mázli, szerencse, kegyelem, sokan máshogy hívják, én tudom hogy nem volt véletlen, tervben volt.

Elég gyorsan körvonalazódott, ebben van lehetőség, kiugrás, úgy éreztem ez most rajtam múlik, ha befektetek kihozhatok belőle sok mindent. Rajtam áll, nem máson – vágjunk bele! Önmegvalósítás, elszakadás otthonról, önállósodás, kapcsolatok, sok-sok utazás, új emberek, tetszik! Szóval mire felköltöztem Pestre, összekuporgattam némi pénzt, és megvettem életem első kameráját, egy GS500-ast! 16:9 képarányú progresszív képrögzítés, külső mikrofoncsati, pöpec! : ) Viszont kézi szütyőben mégsem hordhatom, igaz? Milyen táskába rakjam? Végül egy kombinált megoldást választottam. Olyan táskával leptem meg magam, ami némileg univerzális, elfér benne a kamera, kazetták, akksik, töltők, laptop+töltő, sok kis rekesz apróságos meglepiknek, elszeparálható fakkok és a többi… első közös út Szlovákiába vezetett a ketyerékkel egy hosszú Widelife hétvégére. Mindez 5 éve kezdődött…

Hozzám nőtt ez a táska. Nem ragaszkodom semmilyen tárgyhoz sem, de vannak használati tárgyaim amihez sok élmény köt. Ilyen ez a táska is. Mindig rajtam volt, akárhova mentem. Egyre több helyre kellett utaznom, ahol fontos munkaeszközzé vált a laptop és a kamera. Emlékszem, egy június kellemes napon utolsó ZH írás után albérletben összepakoltam mindent ami fontos lehet a következő 3 napra; kamera, akksik, kazetták, laptop, telefon, töltők, pénztárca, napszemüveg, fülhallgató, külső mikrofon. Ezt mind belezsúfoltam a táskába :D A maradék helyekre résekbe még beletúrtam dezodort, 1-2 boxert, váltás zoknit,  aztán gyí neki! : ) fontossági sorrendben így jöttek a dolgok : ) Stadionokon még vettem egy csokit vagy valamit, de nem nagyon volt luxus, csak a sok-sok cumó a hátamon. Elnehezült táskámat vállra kapva elértem egy Velence felé tartó vonatot, és onnantól kezdve nem tudom mi hogyan lesz. Enni ettem amit kaptam/vagy vettem, bárhol meghúztam magam éjszakára, visszafelé autóval jöttünk már, de hogy mikor és hogyan érek haza, igazából nem is izgatott.

Valahogy mindig alakultak a dolgok : ) Fiatalként menni akartam a világba, lesz ahogy lesz csak áram legyen! És volt… Bár nem mindig, Győrben várni vonatot félhomályban miközben egy nő ordibál a kasszánál, vagy sötét hideg kocsiban utazni vissza Pestre nem éppen ezt mutatja, de élveztem! De ezzel a táskával ültem le Franciaországban egy parkoló patkájára félkész sajtostésztát falatozni egy villa-kanállal, aminek az egyik foga még hiányzott is… Elég sok országot megjártam, és mindvégig kiszolgált. Nehezen találni mostanság hosszú hajú SK készítésű színes szőtt ruhákban flangáló hippiket tábortűz körül gitározva, de talán nem is így kell keresni őket. Talán minden fiatalban ott motoszkál ez a “menni akarás-semmivel sem törődés-lesz ahogy lesz” téma, és ez így van jól. De kérve kérlek jól használd ki ezt az energiádat jövődet építve, s ne az életet élvezd ki “élj a mának!” címszóval! Örülök hogy nekem lehetőségem volt mindezt megélni, élvezni, szeretni, bejárni az országot, fél Európát. Akkor még megtehettem hogy nem túl nagy felelősséggel rock zenét hallgatva gondoljak a holnapra… sokszor nem is gondoltam, csak szorosan átöleltem a táskát és kis apró értékeimet/kincseimet, kényelmesen elhelyezkedtem s hagytam hogy elringasson a vasút szeretett zötykölődése. S miközben elszunnyadtam, még kicsit mosolyogtam is; most könnyed életstílus mindaz amire gimnazistaként vágytam… különleges és értékes, mikor az ember álma valóra válik, és az elsuhanó tájat fel sem fogja, csak mosolyog magában – régebben mindez mennyire elérhetetlennek tűnt…

Néhány év eltelt, tovább léptem, de csak lassan koptak ki ezek a projectek… Egyik ilyen útról hazafele jövet törtem totálkárosra az autót, kerültem 5 napig intenzívre élet-halál között, amire mai napig nem emlékszem. Csak egy valamire, de arra kristály tisztán! A Teremtő kedvesen és szeretetteljesen szól, kérdez, és bennem azonnal világosság válik; itt az van amit Ő akar. Nincs pardon, nincs más, mindenről tud, minden úgy van ahogy azt Ő eltervezte!

Innentől kezdve már eltörpül a táskám eddig betöltött szerepe és szimbóluma az életemben… tovább lépek. De nem válhatok meg tőle. A balesetben 110-120-as pörgéseket is bír ez a cucc! Kamera, laptop, Biblia és minden más sértetlenül került elő, 3 helyen szakadt meg egy kicsit a borítás…

Miért jutott eszembe? Újabb 1000 kilométereket csavartam az elmúlt hetekbe – még mindig ezzel a táskával – de már más sorrendben pakoltam bele…

Van úgy hogy változnak az idők, elváltozunk mi is… (2 Korinthus 3,18 )

Csak a táskáról szerettem volna megemlékezni, ám a mai nap annyi sok kedves ajándékot, meglepit, havat, kedves youtube dalt, esti vidám telefonbeszélgetéseket meg sok-sok jó dolgot kaptam, hogy kicsit hosszabbra eresztettem karaktereim tengerét. Legközelebb a táskával készítek egy interjút, hiszen végig kísért, látta hogyan lettem 18 éves suhancból 24 éves nagykorú… boldog születésnapot! : )

No mindegy is, mert (hétfőn – nem értem haza időben) kedden lesz újdonság, a téma pedig valami olyasmi lesz ami sokáig nyomta a vállamat de már lekerült rólam, ritkán terhel újra… szép napot! ; )

Beszélgetek Ádámmal, közben néhány hívásunk is volt, és arra kaptuk fel a fejünket hogy a férfi mellettünk kiabál a párjával. Ha a gyerek valami neki nem tetszőt mond vagy csinál, akkor vele is. Meglepődtem hogyan változhat egy ember hangulata ennyit 5 perc alatt – nagy publikum előtt. Odanéztünk mit kiabál, ám mivel nem ránk tartozik, tovább beszélgettünk. Fájlok átmásolva, összepakolunk és már mennénk is, csakhogy…

A férfi (30-as, alacsony srác rövid kopaszodó hajjal) már ott tartott, hogy “mit képzelsz te magadról, hogy ilyet csinálsz velem? Mindenki előtt? Hát ki vagyok én? – hatásszünet. – Ki vagyok én?” Itt jött egy csomó fenyegetés, és a többi szitokszavak. A nő nem mert semmit sem mondani, csak nézett rá. Konkrétan nem értettem mi történt és miért “mindenki előtt”, mert senki sem figyelt rájuk a 2-300 fős tömegből. Tovább szidta és pakolás közben odaszólt nekünk is hogy “nah, sikerült mindent felvenni? köcsögök!”. Majd egy jól bevállt módszerrel köpött felénk, amiből néhány foszlányát meg is kaptam. Abban a pillanatban feljött bennem néhány hasonló emlék.

Mikor este fél10-kor a kihallt vonaton odajön 4 cigánycsávó és pénzt kunyiznak. Mondom nincs, nem adok, ekkor néznek tétlenül. Aztán gondolnak eggyet és tovább mennek, de néhány méter után az egyik visszafordul és leköp, káromkodik, elmegy.

Vagy az a sztori mikor szintén este 10-fél11 felé a Stadionoknál elém áll egy kapucnis srác, és egy működő sokkolót nyom felém, vegyem meg. Nem érdekel, nem terveztem ma este sokkolót venni. Megérti, elmegy. 2 perc és jön vissza, hogy de igenis vegyem meg! Kiveszem a fülemből újra a zenét, és eléggé határozottan a szemébe nézve mondom neki hogy nem fogom megvenni, nem érdekel! (Mégis mit tehetnék, ha egy működő sokkolóval jönnek szembe? Csak a határozottság marad, félelem ilyenkor nincs) Elment a srác.

És még van néhány amit talán nem is említenék. Egyik történetben sem én voltam az aki megvédte magát, rám is csak vigyáznak odafentről, de mégis… Szóval ilyesmi flashback történetek ugrottak be hirtelen. Visszanéztem srácra, valamit magyarázott megint. 2 megoldás ugrott be. Természetesen egyik történetben sem volt opció az elfutás, így itt sem. Az egyik hogy odamegyek hozzá, és megmondom neki ezt azért mégsem kellett volna, s ne beszéljen így a családjával sem! Nem féltem tőle, alacsony kisember volt nagy szájjal, nem néztem ki belőle hogy a káromkodáson kívül ott helyben felállna kötözködni. Jellemzően az az ember aki a gyengével kezd ki, vagy csapatostúl megy neki embereknek, de egyedül nem. Másik verzió hogy előhúzok egy kis füzetecskét ami az evangéliumról szól és odaadom neki. Mindkettő megoldásban oda kell lépni hozzá. Gondolkoztam melyik lenne a jobb, mivel mit érek el. Egyáltalán mi a célom most?

Megvan a megoldás! Márk 10,33-34.

Végül a füzetet adtam oda neki.