Posts Tagged ‘kadarkút’

25 ápr
2011

Christeens Tinitábor 2011, Gödöllő + ImpactNow

Már vagy 10 napja, hogy elkészült az idei Christeens tinitábor videója és én még semmit nem írtam róla. Betudható a kevés szabadidős gépezésemnek… Leírom a teljesebb történetet, hogy egy pici belepillantást lehessen kapni a történetről… Február eleje felé hívott DPT, hogy megvan! Az ötlet! Úgy mondta, hogy tudtam, megvan minden, megvalósítható, és jobb lesz, mint az eddigiek. A téli ifinapokon volt itt, elmondta az ötletet, átbeszéltük. Aztán a következő hetekben utánajárt a technikai megvalósításban, szerzett emberket, eszközöket, termet. Nekem bevillant még egy ötletem, és úgy gondoltam, legyen egy “kísérő” promó is hozzá, ahol csinálunk pár riportot. Közbe felmentem Pestre, találkoztam

13 okt
2010

RRS 2010 videó

Elkészült az idei (2010) Christeens tábor RRS videója. Ebben csak a szerdai anyag van összevágva, mert ugye voltak leg-leg-leg kategóriák (legtöbb kőrt futott, legtöbb szponzort gyűjtötte, stb…), akik másnap egy sétahelikopterezésen vehettek részt. Megnézték a tábort felülről, a táborozók kirakták a CT betűit nekik, jó móka volt. Az RRS (Real Reality Show=Igazi valóság show) a Christeens egyik missziója. Lényege, hogy minden tinédzser hozzátegyen valamit egy misszió működéséhez, az emberek megmentéséhez. Ezt úgy érjük el, hogy meghirdetjük: a nyári táborunkban lesz egy hatalmas akadálypálya, amin akkor vehet részt valaki, ha gyűjt olyan embereket, akik szponzorálják. Az akadálypálya teljesen ingyenes, de minden

28 júl
2010

Tinitábor 2010, Menj!

… így kezdték a tábort a táborozók szombat este. A stáb hamarabb érkezett, mi M-el már csütörtök éjszaka megérkeztünk, hogy aklimatizálódjunk : ) Péntek reggel indúlt a pavilon install. Fény már a helyén volt, színpad, dekor közben, aztán a média megjelenés + médiapult estére. Szombaton még igazítások, tervezések, stb… Nagyon nehezen indult el a médiapult, úgy éreztem. Hiányzott a napi ritmus, hogy tudjam, mit hol találok meg, csomó minden még a táskában volt, a fájlok is még picit össze vissza, és a laptop monitorja is kicsinek bizonyult! ( A túlzott jólét ugyebár! – iMac 24″ : ) Aztán elindult az

8 okt
2009

KADARKÚTI ŐSZ

Ma voltam Kadarkúton. Vittem is dolgokat, meg hoztam is. Nem, nem madárláttát! : ) Faházból pár cuccot el kellett hozni, odafele meg szüleim küldtek pár kertészeti cuccot a tábornak. Elment vele az egész nap. Hazafele jöttem egy versenyidőt a sprinterrel. Egész szépen jött, nem sok különbség volt a személykocsi ideje között. Még nem láttam a tábort őszi színekben, és bánom. Nagyon szép a tábor ősszel! Tavasszal már láttam, az nem annyira húde, ellenben ez az őszi nagyon! Faleveleket rugdosni, taposni, szeretem. Toltam is pár fotót (kép), bár csak az iPhone volt kéznél, de azért ezek a fotók is képesek visszaadni a

27 aug
2009

KADARKÚT II.

2 hét Kadarkúton. Az első héten Christeens tinitábor volt, ahol Média koórdinátorként (kép) voltam jelen. Sok energiaitallal, még több nemalvással jár, idén mégsem éreztem meg. Pár dolgot variáltunk a munkaleosztásokban, és ez azt eredményezte, hogy új tapasztalatokat szereztem a dicsőítésről. Nagyon pozitívan hatott rám. Isten felemelt, felnyitotta a szememet sok mindenre. Múltbéli jó szokásaimra, amiket elhagytam, rossz új szokásokra, amiket meg el kell hagyni. Emlékeztetett és tanított. Mindezek mellett kisegített munkatársakkal, ötletekkel, és megáldotta a médiás részleget (is), önerőből nem ment volna. Most rendezem a tábori médiaanyagot. 200 Gb-nyi anyaggal jöttem haza. Többel nem is tudtam volna, mert nagyon szűkös volt

1 júl
2009

KADARKÚT

Leugrottunk Kadarkútra páran (DNK-PZS-PM-MJ). Pavilon felmérés, mert lesznek más dolgok, mint a tavalyi tinitáborban. Lazza indulás, horgászcucc + grillező hátul. Miután végeztünk azzal, amiért jöttünk, nekiláttunk beizzítani a grillezőt. Királyi többesben mesélek, de érdemben nem sokat tettem az egészhez : ) Piromániás bahátom remek tüzet csiholt, és bár kevés lett a hagyma, ezért jóllaktunk. A szokásos beszélgetés a tűz körül, amire már régen volt lehetőségem, jólesett! Valamiért jólesnek az embernek az ilyen kis beszélgetések. Felpezsdít, és ami fel van pezsdítve, az nagyon pozitív hatással van rám! : ) Nagyon megnyugtató volt a környék, a tábor, legközelebb hosszabb hétvégére kell majd

upzone productions. hogymi?!

az oldal & a brand a munkáim publikálására készült 2007-ben. eredetileg. azóta blogolok, véleményt nyilvánítok, hírbehozok, filmezek, fotózok, gitározok, sportolok, jólmegmondok. az életemet meg kitwittelem.
jonny (23 éves nagykorú)
subscribe RSS feed upzone productions twitter facebook upzone productions youtube channel upzone productions on vimeo upzone productions on flickr

upzone productions movies

Jesus Culture concert 2011, Budapest

Jesus Culture concert 2011, Budapest

DPT Jonny Július 2011

Hillsong London Budapest backstage video 2010

Christeens RRS 2010

Pintér Béla Gospel Karácsony 2009 backstage video

Kirk Franklin backstage video 2009

Alexis Amaya Kiara dance video

Keresés

Cimkefelhő

Christeens on Facebook

Archívum