Az éjszaka még beadandót gyártottam, néhány órás alvás után sikeresen ébresztett fel 2 telefon 8 ébresztése 5 percen belül. Reggeli ZH 20 perccel később kezdődött így lemaradtam egy másik pótZH-ról. Mindegy is, választható tárgy volt : ) Fel a másodikra, tanulás délutánra. 30 perc múlva Dunaújban autózunk egy meki felé. Másnak még rosszabbul sikerült másik 2 ZH-ja, és ő is lemaradt egyről, kibukott… Mondtam csapassunk el valamerre, jobb lesz talán… Nemrég reggeliztem így csak a cappucio kellett, mert még hosszú lesz ez a nap… Megbeszéltük, elbeszéltük, túl vagyunk rajta. Kissé megnyugodott, most már ő sem hagyta hogy lenyomja a fősulis
Posts Tagged ‘koncert’
2011
Ez Az A Nap videó Budapest, 2011 – PART 2
Itt van az októberi Ez az A Nap estjének második felvonása videóban (Amaro Del, Pintér Béla, Csiszér Laci). Lesz még egy PART3 is hamarosan, az első felvonást itt találod… A videó elérhető HD minőségben itt Összességében élveztem az egész délutános/estés forgatás de felfoghatatlan mekkora nagy ez az aréna. Annyi sok helyszínen zajlottak az események hogy komolyan meg kellett terveznem melyik szünetben hova megyek vagy a koncert melyik részéről megyek el letölteni a kártyákat. Hiba no, 7 órányi videózás : ) A koncertsorozat az Ez Az A Nap rendezésében jött létre, és köszönöm a lehetőséget mint offical photo-s az alkotásra! A
2011
Jesus Culture video Budapest, 2011 – PART 1
Apró videós szösszenet a csapatról a hivatalos infókon túl (csapatról, tagokról itt)… A videó elérhető HD miniőségben itt A csapat nagyon kedves! Nem kezdem el elemezni a koncertet, a zenéjüket és a hangképet, engem igazán a személyük érdekelt, hogyan állnak hozzá a dolgaikhoz, hogyan bánnak másokkal, stb… Mikor a JC állt be a színpadon, próbálgattam a kamerát meg pár felvételt lőni, Ian McIntosh (keyboard) odaköszönt, kezet fogtunk, bemutatkozott, kérdezte mizujs, mit csinálok, beszélgettünk kb fél percet, aztán visszament a keyboardhoz csavargatni a potikat. Chris Quilala meg a végén áll helyt (Iannel egyetemben) a fotózni vágyók kedvéért. Hoztak egy rakás plakátot
2011
1N4P backstage videó, 2011
Van ez a banda. Ez a friss banda, akik igen jól tolják a muzsikát a fülünkbe. Az 1N4p. Fiatalok, ügyesek, lelkesek. Az 1 N4P (ejtsd: egynap) egy jelenleg szervezésben lévő felekezetközi rendezvénysorozat tinédzserek és fiatalok számára. 2011 Májusában a Planetshakers előtt léptek fel előzenekarként. Szóval most erről a koncertről láthatsz egy kis ízelítőt, backstage pillanatokat, élményeket, pici riportot Durkó Heléna Hannával, Dobner Illéssel, a csapattal. A koncert az Ez Az A Nap rendezvényiroda szervezésében került megrendezésre, és már egy jó ideje van lehetőségem elbújni a színfalak mögött, járni kelni ott ahol kevesen járnak, mégkevesebben kamerával. Megkérdezni koncert előtt és után
2011
Fesztivál
Múlt héten lőttem a telefonommal – élőben sokkal jobban néztek ki az árnyékok – talán valamennyire még nézhető. Egy fotós írta nemrégiben, hogy elég csak meglátni a témát, és fotózni, nem mindig számít milyen a gép. Nos, ez pont ilyen fotóra sikeredett! : )
2010
Hillsong London koncert Budapest, 2010
Elkészült! November 3-án Budapesten koncertezett a London Community Gospel Choir és a Hillsong London dicsőítő csapata. Mondjuk nem a teljes csapat, mert elmondásuk szerint 140 dicsőítő van a gyülekezetükben, és most csak 10-en jöttek el. Kora délután értem oda a helyszínre. A színpad már állt, fényinstall, kamerainstall, beállás. Közben megérkeznek az önkéntes segítők, eligazítás, útmutatás, készülődés, hamarosan kapunyitás, ráhangolódás az estére, háttérben az utolsó és utolsó utáni pillanatokban még egy-két eligazítás, de már halad a gépezet, mindenki tudja, mi a dolga… és csak jönnek, és jönnek, és jönnek… 7-8000 ember volt kíváncsi erre az estére. Emlékszem, mikor Pintér Bélával 2
2010
bővítés és az utolsó
…végre megérkeztek a megrendelt merevlemezek. Úgy számoltam, az elmúlt 4-5 évben kb 1,5-2 évente kellett dupláznom a rendelkezésre álló Gb-k számát, hogy elférjen minden project, munka. Az idő múlásával már 1-2 fontosabb projectet 2 helyen kellett tárolnom, hgy legyen biztonsági mentésem. Aztán szép lassan bővűlt ez az állomány, már a dokumentumokat, zenéket, fotókat, christeens médiás dolgait, egyéb videós mappákat is 2 helyen kezdtem el tároli. Eljött az idő, mikor már csak 40-60Gb-ból gazdálkodtam, és ez egy rendes Tv adás megvágásához volt épp elég. Így állt be 2 vadonatúj 2TB-s lemez a szobám további fűtésébe. Ha jól számolok mindent, akkor már
2010
inspiráció
Pár hónapja jelent meg a “Mess of Me” c. klipp. Aztán pár napra rá újravágták, és közzétették a klippet, a régit eltakarították. Ma találkoztam az új “The sound” c. klippel szintén a Swichtfoot előadásában. Nagyszerű! Olyannyira nagyszerű, hogy inspiráló hatással volt rám, és a nyáron forgatni kell! : ))) Remélem az ötlet papírra vethető lesz hamarosan, amin lehet érdemben is gondolkozni, forgatni, vágni, és a nagyközönség elé tenni az alkalmas időben. Dejólenne… Fontos néha engedni, hogy a jó ötletek és inspirációk hatással legyenek az emberre, hagyni kell egy picit kattogni az agyat, hátha valami új, valami nagyszerű sül ki belőle…
2010
ACC
Angliaban tanyazok par napja es meg par napig a christeens keretein belül… Twiteren irogatok,h mi tortent. Megyek,mert Mate nem hagy írni… I have to go… J – Angliai beszámoló a hétvégén!
2009
1163Km
A hétvégén készült Pintér Béla Gospel koncert backstage videója PÉNTEK 06.00 – Csörög a szifon. Kinyomom. 06.30 – elaludtam. Gyors készülődés, kocsiba bepakolás, nyomás céghez. Céges ügyek elintézve, közben teló sógorjelöltnek, kések. Felszedem, óvatoskás haladás Dunaújba. Pazar, hogy az analízis ZH 9kor kezdődik, nem 8kor. ZH után reggeli megvétele, 3 mondatos csevegés a büféssel. Tank teletölt. Matricát elfelejtettem venni, vissza. Pályán az első pihenőnél kiállok. Fáradt vagyok. Megreggelizem, közben nézem a csodálatos szürke tájat. Most tetszik. Reggeli után szieszta, 80 perc után arra ébredek, hogy kihült az autó. Ok, akkor menjünk Pestre. Remek haladás, közben időmérés, Aréna – időben. DPT
2009
KIRK FRANKLIN BACKSTAGE VIDEÓ
Elkészült! Úgy alakult, hogy lehetőséget kaptam A novemberi Kirk Franklin koncerten videózásra. Nem csak sajtótájékoztatóra, az egész estére! Nagyon örültem neki, ez nagy kiváltság és megtiszteltetés. Főleg, hogy fotósból is alig kaptak VIP Press kártyát, videós meg egyedüliként voltam… Köszönet az Ez Az a napnak érte! 2 videó is készült. Hosszabb verzió az egész estéről. Ismerős stílusban, kicsi készülődés, kicsi ez, kicsi az, 1-2 teljesebb dal, több rövidebb részlet. Azokat a részeket publikáltam, amelyek tetszettek. 103 perc nyersanyagból 23 perc került publikálásra. Ezek voltam szerintem a legfontosabbak, én ilyennek láttam. Kikr nagyon nagy fazon! A sajtótájékoztatón közvetlen volt, és eléggé













