Már vagy 10 napja, hogy elkészült az idei Christeens tinitábor videója és én még semmit nem írtam róla. Betudható a kevés szabadidős gépezésemnek… Leírom a teljesebb történetet, hogy egy pici belepillantást lehessen kapni a történetről… Február eleje felé hívott DPT, hogy megvan! Az ötlet! Úgy mondta, hogy tudtam, megvan minden, megvalósítható, és jobb lesz, mint az eddigiek. A téli ifinapokon volt itt, elmondta az ötletet, átbeszéltük. Aztán a következő hetekben utánajárt a technikai megvalósításban, szerzett emberket, eszközöket, termet. Nekem bevillant még egy ötletem, és úgy gondoltam, legyen egy “kísérő” promó is hozzá, ahol csinálunk pár riportot. Közbe felmentem Pestre, találkoztam
Posts Tagged ‘tábor’
2010
RRS 2010 videó
Elkészült az idei (2010) Christeens tábor RRS videója. Ebben csak a szerdai anyag van összevágva, mert ugye voltak leg-leg-leg kategóriák (legtöbb kőrt futott, legtöbb szponzort gyűjtötte, stb…), akik másnap egy sétahelikopterezésen vehettek részt. Megnézték a tábort felülről, a táborozók kirakták a CT betűit nekik, jó móka volt. Az RRS (Real Reality Show=Igazi valóság show) a Christeens egyik missziója. Lényege, hogy minden tinédzser hozzátegyen valamit egy misszió működéséhez, az emberek megmentéséhez. Ezt úgy érjük el, hogy meghirdetjük: a nyári táborunkban lesz egy hatalmas akadálypálya, amin akkor vehet részt valaki, ha gyűjt olyan embereket, akik szponzorálják. Az akadálypálya teljesen ingyenes, de minden
2010
Tinitábor 2010, Menj!
… így kezdték a tábort a táborozók szombat este. A stáb hamarabb érkezett, mi M-el már csütörtök éjszaka megérkeztünk, hogy aklimatizálódjunk : ) Péntek reggel indúlt a pavilon install. Fény már a helyén volt, színpad, dekor közben, aztán a média megjelenés + médiapult estére. Szombaton még igazítások, tervezések, stb… Nagyon nehezen indult el a médiapult, úgy éreztem. Hiányzott a napi ritmus, hogy tudjam, mit hol találok meg, csomó minden még a táskában volt, a fájlok is még picit össze vissza, és a laptop monitorja is kicsinek bizonyult! ( A túlzott jólét ugyebár! – iMac 24″ : ) Aztán elindult az
2009
KADARKÚT II.
2 hét Kadarkúton. Az első héten Christeens tinitábor volt, ahol Média koórdinátorként (kép) voltam jelen. Sok energiaitallal, még több nemalvással jár, idén mégsem éreztem meg. Pár dolgot variáltunk a munkaleosztásokban, és ez azt eredményezte, hogy új tapasztalatokat szereztem a dicsőítésről. Nagyon pozitívan hatott rám. Isten felemelt, felnyitotta a szememet sok mindenre. Múltbéli jó szokásaimra, amiket elhagytam, rossz új szokásokra, amiket meg el kell hagyni. Emlékeztetett és tanított. Mindezek mellett kisegített munkatársakkal, ötletekkel, és megáldotta a médiás részleget (is), önerőből nem ment volna. Most rendezem a tábori médiaanyagot. 200 Gb-nyi anyaggal jöttem haza. Többel nem is tudtam volna, mert nagyon szűkös volt













